Itt vannak a bizonyítékok: így akarják elhallgattatni a sajtót Amerikában és Németországban

Vágólapra másolva!

A véleménynyilvánítás szabadsága - mint anyajog - több szabadságjogot (így a szólás- és sajtószabadságot) magában foglaló alapvető emberi jog.

ifj. Lomnici Zoltán

Vágólapra másolva!

Németország legfelsőbb bíróság Egyesült Államok

A sajtószabadság alanyi joga - vagyis a vélemények médiumokon keresztül történő befolyásmentes közlése és terjesztése - nem abszolút, korlátozhatatlan jog, azaz (törvényben) meghatározott esetekben (egyebek mellett pl. rágalmazás vagy uszítás esetén) lehetséges és jogszerű a korlátozása, amennyiben az megfelel a szükségesség és arányosság követelményeinek.

Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő Legfelsőbb Bíróság épülete

A korlátozás tekintetében speciális területet képez a nemzetbiztonság és a sajtószabadság egymáshoz való viszonya, amely leggyakrabban a minősített adatok sajtó általi nyilvánosságra hozatalával összefüggésben merül fel. Természetesen - az ilyen tevékenység jellegéből adódó potenciális veszélyek által indokoltan - e körben is legitim jogi keretek közé szorítani a sajtószabadság gyakorlását (pl. a nyilvánosságra hozatal céljával összefüggésben).

Azonban az alapjogi korlátozás követelményeinek tiszteletben tartása továbbra sem válik mellőzhetővé, vagyis a sajtó tevékenységének önkényes, visszaélésszerű hátráltatása, szankcionálása ebben az esetben sem megengedett, hiszen az ilyen jellegű centralizált sajtókontroll veszélyezteti az állampolgárok azon alapvető jogát, hogy ismeretében legyenek annak, mit tesz a kormányuk.

A „Nemzetbiztonságról, a véleménynyilvánítás szabadságáról, valamint az információhoz való hozzáférésről szóló Johannesburgi Alapelvek" című ENSZ-dokumentum 15. alapelve („A titkos információk nyilvánosságra hozatalának általános szabályai") egyértelműen rögzíti, hogy „senki sem büntethető nemzetbiztonsági okokból információ nyilvánosságra hozatala miatt, ha (1) a nyilvánosságra hozatal nagy valószínűséggel nem sért ténylegesen semmilyen jogos nemzetbiztonsági érdekeket, vagy (2) az információ megismeréséhez fűződő közérdek meghaladja a nyilvánosságra hozatalból származó kárt".

A fentiek ismeretében érdemes megvizsgálni, hogy a visszatérően „fejlett demokráciák"-ként hivatkozott nyugati országok (mint az Egyesült Államok és Németország) vajon miként viszonyulnak a sajtószabadság alapjogához és annak korlátozásához.

Az Amerikai Egyesült Államok Alkotmányába az 1791-es Első Kiegészítés (Bill of Rights) részeként került rögzítésre a szólás- és sajtószabadság alapjoga. Ennek ellenére egészen a Legfelsőbb Bíróság 1925-ös Gitlow v. New York ügyben hozott döntéséig úgy tekintettek arra, mint amely nem kötelező érvényű az USA tagállamaira nézve. S bár az említett döntésben a bírói fórum mind a szövetségi kormányra, mind a tagállamokra kiterjedően lefektetett egyfajta zsinórmértéket, amelynek érvényesülnie kell az alapjog korlátozásakor, ez azonban a későbbi években sem vetett véget végérvényesen a visszaéléseknek.

Az USA-ban ma is számos olyan szövetségi törvénnyel és bírósági döntéssel találkozhatunk, amelyek alkalmasak arra, hogy aránytalan korlátok közé szorítsák az újságírók tevékenységét, és így a sajtószabadság érvényesülését.

Az eredetileg a katonai műveletekbe és a toborzásba való beavatkozás, valamint a kémkedés megakadályozása érdekében 1917-ben elfogadott kémtörvénynek (Espionage Act of 1917) a megalkotása óta vitatják az alkotmányosságát, illetve a jogbiztonsághoz, valamint a szólás- és sajtószabadsághoz fűződő viszonyát. A jogszabály alapján számos, a szólásszabadság alapjogát érintő esetben történtek letartóztatások. Ugyan az eljárás alá vont személyek közül sokan hivatkoztak az Első Kiegészítés által védett alkotmányos jogukra, de a Legfelsőbb Bíróság a Schenckkontra Egyesült Államok ügyben (1919) alkotmányosnak ítélte a kémkedési törvénynek a szólásszabadságra vonatkozó korlátait, és bevezette azt az elméletet, miszerint az Első Kiegészítés nem védi az olyan politikai megnyilvánulásokat, amelyek „egyértelmű és közvetlen veszélyt" jelentenek a törvény tárgykörébe tartozó kormányzati intézkedésekre. A legfőbb bírói fórum csak 50 év múlva a Brandenburg kontra Ohio ügyben (1969) fektette le a „fenyegető törvénytelen cselekedet" lényegesen szigorúbb tesztjét.

Daniel Ellsberg, a Pentagon-iratok kiszivárogtatója Forrás: Origo

Ami a sajtószabadság és a minősített adatok nyilvánosságra hozatalának tilalma közötti konfliktust illeti, a „Pentagon Papers" néven ismertté vált New York Times Co. kontra Egyesült Államok ügyben (1971) a Legfelsőbb Bíróság precedens jelleggel rögzítette, hogy meghatározott feltételek fennállása esetén a sajtó büntetőjogi következmények nélkül hozhat nyilvánosságra minősített adatokat, mivel ez elengedhetetlen speciális funkciója, a kormányok megfelelő ellenőrzésének beteljesítéséhez.

A döntés azért is számított jelentősnek, mert a hatályban lévő jogszabályok alapján ilyen esetben az „elkövetőnek" (újságírónak) akár több tíz év szabadságvesztéssel is szembe kellett néznie.

Nem sokkal azonban a sajtószabadság alapjogának érvényesülése tekintetében egyébként előremutató döntés után a Legfelsőbb Bíróság a Miller v. Kalifornia ügyben (1973) hozott ítéletében ismét potenciális utakat nyitott meg a közbeszéd és a sajtó nyilvánosságának korlátozása előtt, hiszen mintegy teret engedve a szubjektív értelmezések korlátlan lehetőségének, rögzítette, hogy az obszcenitás és a sértő beszéd nem része a szólásszabadságnak.