A 19. század elején az orosz és a japán állam berendezkedése is elmaradott, feudális jellegű volt, de Oroszországban a jobbágyrendszer 1861-es eltörlése, Japánban az 1868-as Meidzsi-restauráció után gyors fejlődés vette kezdetét.
A „későn érkező" két állam a gyarmatosításból sem akart kimaradni, s miután mindketten – Japán földrajzi elhelyezkedéséből adódóan, Oroszország pedig kudarcos balkáni politikáját feladva – Kína és Korea irányába próbáltak terjeszkedni, érdekeik ütköztek.
Japán nem tudta teljesen kihasználni a Kínával 1894-95-ben vívott háborúban aratott győzelmét: a Koreai-félszigetet uralma alá hajtotta, de az attól nyugatra fekvő, stratégiailag és kereskedelmileg is fontos, nyersanyagban gazdag Liaotung-félszigetről és annak legjelentősebb városáról, Port Arthurról európai nyomásra le kellett mondania.
Az Orosz Birodalom 1900-ban, a bokszerlázadás alatt bevonult Mandzsúriába, ahol Japán is igyekezett kiépíteni befolyását.
Tokió hajlandó lett volna arra, hogy tiszteletben tartsa a mandzsúriai orosz gazdasági érdekeltségeket, amennyiben a cár elfogadja a Korea feletti japán fennhatóságot és kivonja csapatait. A diplomáciai jegyzéket azonban a cár, aki személyes ellenszenvet is táplált a lenézett szigetország iránt, a gyengeség jeleként értékelte, az oroszok inkább növelték a katonai jelenlétet a térségben.
A japánok 1904. február 7-én megszakították a tárgyalásokat, majd két nappal később hadüzenet nélkül megtámadták a Port Arthurnál állomásozó orosz hadiflottát. A Togo Heihacsiro tengernagy vezette japán hajóhad három orosz hadihajót elsüllyesztett, majd blokád alá vette Port Arthurt. Sztyepan Makarov tengernagy április elején megkísérelte a kitörést, de csatahajója aknára futott és elsüllyedt, ezzel az oroszok legképzettebb admirálisukat veszítették el.
Az orosz flotta ezután hasznavehetetlenül vesztegelt, s 1904 júliusában újabb kitörési kísérlete fulladt kudarcba.
A japánok szárazföldi ereje komolyabb ellenállás nélkül tört be Mandzsúriába, mert a létszámban jóval nagyobb orosz hadsereg felszerelése és stratégiája elavult volt, szétszórtan helyezkedett el és megfelelő helyismerettel sem rendelkezett. Az első nagyobb csatát 1904 májusában a Jalu folyónál vívták és a japánok arattak győzelmet, ezután folyamatosan szorították vissza az oroszokat Port Arthur irányába.
Az orosz parancsnok, Alekszej Kuropatkin tábornok szerette volna kerülni az összecsapást, amíg az erősítés megérkezik, de felettese, Jevgenyij Alekszejev admirális a cár beleegyezésével csatára utasította.
Az 1904. augusztus 28-szeptember 3. között vívott liaojangi ütközetben hiába voltak az oroszok számbeli fölényben, vereséget szenvedtek és nem tudták felmenteni az ostromlott Port Arthurt. A körülzárt város elhúzódó, véres ostromában a kétszeres túlerőben lévő japánok mintegy százezer, a védők ötvenezer fős veszteséget szenvedtek, Port Arthur 1905. január 2-án kénytelen volt megadni magát.
Az így felszabadult erőkkel megerősített japán hadsereg megindult Mandzsúria belseje felé, a döntő összecsapásra az orosz kézen lévő Mukden (Senjang) közelében került sor 1905. február 20. és március 10. között. Az első világháború előtti legnagyobb szárazföldi csata, amelyben
mindkét oldalon 300 ezer katona állt szemben egymással, japán győzelemmel zárult, a végül már fejveszetten menekülő oroszok mintegy 90 ezer, a japánok 77 ezer embert vesztettek.
A háború a tengeren dőlt el végleg. A távol-keleti flotta elvesztése után az orosz hadvezetés a balti flottát küldte a hadszíntérre, amely - miután a britek lezárták a Szuezi-csatornát - Afrikát megkerülve 1905 május végén érkezett meg a hadszíntérre. Togo tengernagy felkészülten várt a Japánt Koreától elválasztó csuzimai szorosban:
1905. május 27-én bekerítette és néhány óra alatt harcképtelenné tette az egész orosz flottát, amelynek mind a nyolc csatahajója, 12 cirkálójából hét és kilenc rombolójából hat elsüllyedt, ötezer orosz matróz meghalt, hétezer fogságba esett.
A cár ezen a napon ezt írta naplójába:
„Szakadatlanul érkeznek a nyomasztó és ellentmondó hírek a csuzimai öbölben folyó szerencsétlen ütközetről. Három jelentést hallgattam meg, aztán kettesben sétálni mentünk. Az idő gyönyörű volt, és meleg".
Annak, hogy az oroszok egyetlen jelentősebb csatát sem tudtak megnyerni, elsődleges oka az volt, hogy az utánpótlást csak a még nem teljesen kész transzszibériai vasútvonalon tudták biztosítani,
a hadvezetés alábecsülte a japánok felkészültségét, haditerveit, azt hangoztatták, hogy egy orosz katona legalább kettő japánt ér.
A kimerült és megalázott Oroszország és a győzelmes Japán között amerikai közvetítéssel született békét 1905. szeptember 5-én az amerikai Portsmouthban írták alá. Az egyezmény értelmében Oroszország kiürítette a megszállt Mandzsúriát, átadta Port Arthurt és Szahalin déli részét Japánnak és lemondott minden koreai igényéről.
Japán ezzel megalapozta nagyhatalmi státuszát, amely lehetővé tette, hogy az első világháborút követően megszerezze a kínai német érdekeltségeket.
Oroszország viszont elvesztette keleti befolyását, a cár pedig a nép szemében tekintélyét. A megalázó vereség, a munkanélküliség és a szegénység hatására még a háború alatt a fővárosban felkelés kezdődött, amely hamarosan az egész országra kiterjedt, és rákényszerítette II. Miklóst, hogy 1906 áprilisában – az orosz történelem során először – alkotmányos alaptörvényt hagyjon jóvá.
(MTVA Sajtóarchívum)