„Az ember bemegy a váróba, és meglátja, milyen trashcelebek várnak a melóra” – Dombóvári István mindent elárult a magyar televíziózásról

Jó pár éve nem láthattuk műsorvezetőként. A humort választotta?

– Számomra mindig a humor volt a fő csapásirány. A covidos időszakot leszámítva, szünet nélkül járom az országot, sőt a világot, Európában is szoktam turnézni, de már Amerikában is felléptem. A televíziózás amolyan kitekintés volt, kedves szárnypróbálgatás. Az én döntésem volt egyébként, hogy az utóbbi időben nem nagyon tévézek.

Miért?

– Nagyon egyszerű. Most már mindenhol válogatás van: behívnak, próbafelvételeket készítenek, aztán egyszer csak értesítenek. Az ember nemcsak a sokadik kudarcot unja meg, hanem azt is, hogy amikor bemegy a váróba, és meglátja, milyen trashcelebek várnak erre a melóra, akkor – és ez, remélem, nem tűnik nagyképűségnek – eljut odáig, hogy mellettük akkor sem nyer, ha övé a meló. Világéletemben arra vártam, hogy megcsörrenjen a telefon, mert ismernek, tudják, mire vagyok képes, tisztában vannak a munkásságommal, és rám bíznak egy feladatot. Munkáért versenyezni már nem fogok.

Ezek szerint a Mém overbe hívták?

– Igen, a gyártó céggel, a Free Monkeys Productionnel korábban készítettünk egy próbaadást, azután pedig kerestük a helyét.

Milyen lesz a március 8-ától látható Mém over?

– Szórakoztató, kreativitásra serkentő műsor, játék, vetélkedő. A mémek uralják az információáramlást, mémekben szerzünk tudomást hírekről, mert könnyen fogyaszthatók. Itt az történik, hogy a mémet, amely kifejezetten internetes műfaj, beemeljük a televízióba, és a műsor nézőit is arra sarkaljuk, hogy az interneten megosszák a saját mémjeiket.

Mennyire kellett átszervezni a mindennapjait a forgatás miatt? Nagyon besűrűsödött az élete?

– Amikor megkaptam a felkérést, az első kérdéseim arra vonatkoztak, hogy hány forgatási nap lesz, és mettől meddig. Rendesek voltak, mert az alapokat velem együtt találták ki. Mindenki együttműködő volt, így nem okoz vállalhatatlan terhet a forgatás. Különben nem is vállaltam volna.

„Köszönjük, amíg csak élünk” – Dombóvári István örökké hálás lesz gyermeke megmentőinek: nemes gesztussal mondott köszönetet nekik

A munkájában és a magánéletében is sok változás történt az utóbbi években.

– Nekem mindig van kedvem csinálni mindent, de valóban észnél kell lennem. Meghatározott napokon lépek csak fel, ezek fél évre előre be vannak írva a naptárba. Ha más napra érkezik felkérés, arra nemet mondok. Itthon egész nap számolnak velem a hét jelentős részében, hiszen most már két gyermekünk van, és a művelődési házzal is akad feladat. Amíg a gyerekek nem lesznek nagyobbak, ennél többet biztosan nem vállalok. Már réges-rég levetkőztem azt a félelmemet, hogy ha nemet mondok, akkor előbb-utóbb kivet a szakma.

Milyen művelődési házat vezetni?

– Számomra fontos volt, hogy ne csak átvegyek egy széket, hanem tudjak is hozzátenni. Tulajdonképpen négy falat vettem át, mostanra tele vagyunk rendezvényekkel, van hang- és fénytechnikánk, ezt megtanultam alapszinten kezelni is. Amikor Jászkarajenőre jön a Dumaszínház, én vagyok a technikus, aki felkapcsolja a fellépőkre a fényt. Ilyenkor érdekesen néznek ránk. Arra is büszke vagyok, hogy a fesztiválunkon nyáron többen szoktak lenni, mint a községünk lélekszáma.