Tetszett a cikk?

Az Ab szerint a kamara sem tudta alkotmányjogi érvekkel alátámasztani, hogy miért tekinti alkotmánysértésnek a kötelező tagság eltörlését.

Idén márciusban döntött úgy az Országgyűlés, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) megszűnik az orvosok kötelező tagsága – amelyet korábban a Gyurcsány-kormány idején szüntettek meg, és éppen a Fidesz állította vissza –, és ezzel a szervezet hatáskörei is csökkennek.

Ezt megelőzően éles viták zajlottak a Kamara és a kormány között az orvosok jogállásáról, ügyeleti beosztásáról és egyebekről. A panaszban a MOK azt írta: jogosítványaitól való megfosztása révén sérült az autonómiája, nem tudja betölteni eredeti funkcióját. (Bár egyébként a tagok többsége önkéntes alapon is benn maradt a szervezetben.)

Hatáskörének korlátozására retorzióként azért került sor, mert tagjai szakmai, anyagi és erkölcsi megbecsülése, valamint a betegek és az egészségügyi ellátás javításának érdekében véleményt formált egy korábbi törvényjavaslatról. Márpedig a közéleti megnyilvánulások nem járhatnak retorziókkal, ezért a kötelező tagság megszüntetése és a hatáskörök elvonása ellentétes a véleménynyilvánítás szabadságával.

Az Ab Horváth Attila vezette öt tagú tanácsa azonban másképp látta. Szerinte igaz ugyan, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága kommunikációs alapjog, amely a gondolat megfogalmazását és másokkal való megosztását védi, megjelenési formájára tekintet nélkül. Csakhogy amikor a MOK állásfoglalásában kifejezetten felhívta a figyelmet arra, hogy „A háziorvosok úgy is dönthetnek, hogy a nyomásgyakorlás eszközéül feladatellátási szerződésük felmondását letétbe helyezik”, akkor e magatartásának „’a lényegi eleme már nem az üzenet megfogalmazása és továbbítása, azaz nem a véleménynyilvánítás, hanem az érdekérvényesítés, nyomásgyakorlás”. Az Ab idézi a kötelező tagságot megszüntető törvény belügyminiszteri indokolását, amely szerint annak megalkotását nem a MOK kritikája, hanem az ezt követően tanúsított, a jogalkotó szerint a tagjai feletti hatalmával visszaélő, az emberek egészségügyi ellátáshoz való alapjogát veszélyeztető magatartása tette szükségessé.

Az Ab döntésének indoklása szerint megfelelő keretek között a nyomásgyakorlás mint a kollektív érdekvédelem, érdekérvényesítés eszköze is lehet legitim, alaptörvény-konform, de ezt a testület nem vizsgálhatta, mert a panasz nem hivatkozott a kollektív érdekvédelemhez való jogra. A testület pedig csak azzal foglalkozhat, amit a panasz tartalmaz. A véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jog és a támadott törvény között viszont „alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem áll fenn”, és az indítvány nem tartalmaz olyan indokot, amely alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetne fel.

Ezért az Ab a panaszt nem fogadta be, hanem érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.